Jövőre várhatóan bővül a középtávú megtakarítások adókedvezménye: megszűnik az a korlátozás, amely szerint a tartós befektetési számlára csak forintban jegyzett eszközöket lehet elhelyezni.
A középtávú befektetések ösztönzésére tavaly bevezetett Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) gyorsan népszerűvé vált a magyar lakosság körében: több tízezer számlát nyitottak a bankoknál, illetve a pénzügyi vállalkozásoknál. Továbbra is jellemző ugyanakkor, hogy a termék egyes sajátosságai kevésbé ismertek, amelyek elsősorban a ki- és befizetésekkor, illetve az adóigazolások kiadásakor derülnek ki – emelték ki az FHB Bank szakemberei.
Bár szerződéskötéskor felhívják például a pénzintézetek a figyelmet arra, hogy csak a gyűjtő évben (tehát a számla megnyitásának esztendejében) lehet a TBSZ-re megtakarítást elhelyezni, mégis számos esetben előfordul, hogy a tulajdonosok megpróbálnak befizetni a számlára ezt követően is, illetve részkifizetést igényelnének a számláról az adókedvezményes periódus (3, illetve 5 év) lejárata előtt.
A betéti szerződéseknél továbbra is főként a rövid, éven belüli módozatok a leginkább kedveltek, annak ellenére, hogy sok pénzintézet nyújt kifejezetten az adókedvezményes periódushoz illeszkedő termékeket. Ennek egyik oka az ilyen távon elérhető kedvező hozam. Számos esetben fordul elő azonban az is, hogy a megtakarítók pénzük elhelyezésekor nem veszik figyelembe, hogy a TBSZ-en lévő összeget másik szolgáltatóhoz (az adókedvezmény elvesztése nélkül a kedvezményes időszak lejárata előtt) átvinni nem lehet.
A befektetési TBSZ-eknél a betéti számláknál lényegesen nagyobb arányban választják a számlatulajdonosok a kifejezetten a tartós számla sajátosságaihoz igazított (általában 3 éves futamidőre optimalizált) termékeket. A portfoliók összetételében azonban – a pénzintézetek kínálatának különbözőségeiből adódóan – jelentős eltérések mutatkoznak. Egyes bankoknál a kötvények, jelentős alapkezelői háttérrel működő intézményeknél a befektetési jegyek, brókercégeknél a részvények, egyéb tőkepiaci termékek vannak túlsúlyban.Tovább bővítheti a kínálatot, hogy a jövő évtől várhatóan megszűnik az a korlátozás, amely szerint a TBSZ-en csak forintban elszámolt eszközök helyezhetők el.
Mint általában az adókedvezményekkel érintett termékeknél, a TBSZ-nél is jellemző, hogy az érdeklődés, illetve a nagyobb összegek elhelyezése az esztendő utolsó hónapjára koncentrálódik annak ellenére, hogy az év közbeni számlanyitás is előnyös lehet, hiszen a hozamok (kamat, osztalék) után fizetendő adót már a gyűjtőévre vonatkozóan sem vonják le.
Az idén az évvégi pénzintézeti kampányokban elsősorban a betéti ajánlatok dominálnak, amelyek között nem ritka a 8 százalék fölötti EBKM, illetve – bizonyos feltételek megléte esetén – a kétszámjegyű kamat. A számos esetben nagyon összetett módozatok feltételeit érdemes azonban alaposan áttekinteni. Több újdonságot kínálnak a pénzintézetek a befektetési TBSZ-ek iránt érdeklődők számára is: egyebek mellett a pénzintézeti kötvények kínálata is tovább bővült.
A választható termékek, s azok hozamainak összehasonlítása mellett fontos, hogy a TBSZ számla megnyitásához, fenntartásához kapcsolódó díjakat és költségeket is alaposan számba vegyük a döntés meghozatalakor. A szerződéskötést megelőzően érdemes részletesen tájékozódni a középtávú befektetésekre vonatkozó adókedvezmény feltételeiről, amelyek tömören az alábbiak szerint foglalhatók össze:
A biztosítások lényege, hogy egy előre nem látható vagy majd valamikor biztosan bekövetkező, jellemzően negatív anyagi következményekkel is járó eseményre
Manapság egyre inkább előtérbe kerül az egészséges életmód, viszont gyakran sokat is kell áldozni erre. Az egészségügy finanszírozásában egyre nagyobb
Szerencsére nemcsak nekünk fontos, hogy megtakarított, befektetett pénzünket biztonságban tudjuk, hanem a bankoknak és a befektetési szolgáltatóknak, de végső soron