Csődbe ment a súlyos beteg sztár
Hol jelent meg: Storyonline

A világ egyik legsikeresebb lánycsapatának énekese súlyos egészségügyi problémái mellett anyagilag is tönkrement. Ám igazi túlélőként most sem adja fel. Mit tehetsz te, hogy ne kerülj hasonló helyzetbe?

A TLC az egyik legkelendőbb lányegyüttes volt: olyan slágerekkel taroltak a zenei díjátadókon, mint például a Waterfalls, a No Scrubs vagy az Unpretty. Ám “frontasszonyuknak” a legnagyobb sikerek közepette is harcolnia kellett súlyos, örökletes betegségével. Már gyermekkorában kiderült, hogy Tionne Watkins, azaz T-Boz sarlósejtes vérszegénységben szenved, ami egyelőre gyógyíthatatlan. Sokáig titkolta, végül 1996-ban vállalta fel állapotát a nyilvánosság előtt. Ám a sors ennyivel nem elégedett meg: alig tíz év múlva kiderült, hogy T-Boz- nak agytumora van.

A CNN-nek mesélt szó szerint halált megvető hitéről és bátorságáról, miután az orvosok azzal “biztatták”, hogy sosem lehet gyermeke, sőt a harmincat sem fogja megérni. Az énekesnő idén áprilisban tölti be a 42. életévét, és van egy csodálatos kislánya – szerinte egyszerűen az a titka, hogy sosem tudta elhinni, hogy valóra válik, amit a doktorok jósoltak neki. 2006-ban a sebészek többsége nem akarta megoperálni a daganatot a vére betegsége miatt, de végül sikerült találnia egy orvost, aki eltávolította. Egy évnyi, különféle rehabilitációs kezelés után mindössze egy kis problémája maradt az egyensúlya megőrzésével.

Ami az anyagiakat illeti, sajnos ez a mellékhatás súlyosabb: vagyonát felemésztették a drága kezelések, és úgy tűnik, elkerülhetetlen számára az anyagi csőd. Közel 800 ezer dollárnyi adósságot halmozott fel, ami akár az otthonába is kerülhet, ugyanis jelzálogot jegyeztetett be rá. Sokat elmond róla, hogy már 1995-ben, sikerei teljében is közel került a pénzügyi összeomláshoz, annak ellenére, hogy már akkor tudhatta, a betegsége nem könnyíti meg az életét. Épp ezért érdemes időben elkezdeni felkészülni a nehéz időkre, akkor is, vagy annál inkább, ha épp nincs semmilyen bajunk – ehhez nyújthatnak segítséget például az egészségpénztári megtakarítások.

Tipp: Mit érdemes tudni az egészségpénztári megtakarításról?

Az egészséges életmód fél egészség, a megvalósítása viszont komoly anyagi terhet jelent. Az önkéntes egészségpénztárak segíthetnek, amelyek az egészség védelmét célzó, de a társadalombiztosítás által nem vagy csak részben támogatott, kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak. Az egészségpénztári megtakarítások azonnal felhasználhatóak, ráadásul adózási kedvezmények is kapcsolódnak a pénztári befizetésekhez.

Fő jellemzők:

  • Az egészségpénztárba való belépés önkéntes,
  • havonta rendszeresen tagdíjat kell fizetni, amelynek minimális mértékét az adott pénztár határozza meg (pénztáranként eltérő, általában minimum havi 1-2 ezer forint),
  • egyéni számlán (azaz névre szólóan) tartják nyilván a befizetéseket és a kifizetéseket,
  • a befizetett összeg az egészség megőrzését szolgáló szolgáltatásokra, termékekre költhető el,
  • egyes egészségpénztárak külön pénztári kártyát bocsáthatnak ki, ezen keresztül kényelmes és egyszerű az igénybe vett szolgáltatások elszámolása (hasonlóan működik, mint a bankkártya) a pénztárak szerződött szolgáltatóinál.

Előnyei:

  • A hatályos adózási szabályok szerint az egyéni befizetések 20%-át, maximum évi 100 ezer forintot visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadónkból, melyet egyéni számlánkon írnak jóvá.
  • A munkáltatók részben vagy egészben átvállalhatják a tagdíj fizetését, és további hozzájárulásokat is tehetnek.
  • Az egyéni számlánkon lévő összeg erejéig kiegészítő egészségbiztosítási és életmódjavító szolgáltatások vehetőek igénybe.
  • Befizetéseink/egyéni számlánk terhére folyamatosan (akár a belépést követően azonnal) igénybe vehetjük a szolgáltatásokat.
  • Lehetővé teszi, hogy felkészülhessünk váratlan egészségügyi kiadásokra.
  • Ha pénztártagok vagyunk, közeli hozzátartozóink is igénybe vehetik a pénztárral szerződött szolgáltatók szolgáltatásait.
  • Az el nem költött befizetéseket a pénztár biztonságos eszközökbe fekteti, ami hozamot eredményez.
  • Örökölhető.

Milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe?

  • gyógyszerek,
  • gyógyászati segédeszközök (pl. szemüveg) árának kifizetése,
  • gyógyterápiás kezelések,
  • fogyatékkal élők életvitelét elősegítő szolgáltatások, stb.

Milyen szolgáltatásokat nem vehetünk igénybe adómentesen 2012. január 1-től?

  • egészségügyi- és gyógyüdülés,
  • sporttevékenység,
  • fürdőszolgáltatás támogatása (gyógyfürdő, közfürdő),
  • rekreációs (wellness üdülés) és életmódváltozást elősegítő kúrák (méregtelenítő kúra, léböjtkúra, preventív kúra mozgásszervi panaszok megelőzésére, fogyókúraprogram).

Pénztárválasztáshoz gondoljuk át, mire szeretnénk majd felhasználni a pénztárban összegyűjtött pénzt. Ez alapján nézzük át, milyen szolgáltatókkal állnak kapcsolatban az egyes pénztárak.

A cikk a Storyonline oldalán