Az életbiztosításokkal nem csupán a váratlan helyzetekre készülhetünk fel, de be is fektethetjük a pénzünket.
Ma már rendkívül széles a különböző életbiztosítások kínálata, így a különböző konstrukciók számtalan élethelyzetben tudnak segítséget, anyagi biztonságot nyújtani, gyakorlatilag szinte minden életkorban. Az életbiztosításokat alapvetően kockázati és megtakarítási típusú konstrukciókra szokás osztani – magyarázta Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító Zrt. élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója.
A kockázati életbiztosítások az életünket fenyegető leggyakoribb veszélyek – mint például egy baleset, rokkantság, különböző betegségek vagy elhalálozás – esetén nyújtanak anyagi segítséget. Ezt a típusú életbiztosítást tehát azoknak érdemes megkötni, akik fel szeretnének készülni a váratlan helyzetekre, meg akarják védeni magukat, illetve családjukat attól, hogy egy váratlan esemény súlyos anyagi terhet jelentsen számukra.
Az életbiztosítások másik típusa már megtakarítási célokat is szolgál, több fajta létezik ezen belül is..
Megtakarítási célokat is szolgáló életbiztosítást érdemes kötni például
A megtakarítás célját is szolgáló életbiztosításoknak is alapvetően két fajtáját szoktuk megkülönböztetni: az elérési és a klasszikusnak számító, ún. vegyes életbiztosításokat (Előbbi a befizetett összegek hozammal növelt értékét fizeti lejáratkor. Utóbbi tulajdonképpen egy elérési és egy kockázati életbiztosítás kombinációja, vagyis akkor is a biztosítási összeget fizeti ki, ha időközben valamilyen nem várt kedvezőtlen esemény következik be.) Mindezek mellett ma nagy népszerűségnek örvendenek az ún. unit-linked életbiztosítások. A unit-linked biztosítások nagyon sok jellemzőjét ugyanis az ügyfelek választhatják meg, így saját maguk állíthatják össze befektetési portfóliójukat, a biztosítási szolgáltatások körét, és a kifizetéseknél is számos opció közül választhatnak. A befektetési összetetétel választásának szabadsága ugyanakkor kockázatokkal is járhat: az árfolyammozgások következtében lehet, hogy megtakarított pénzünk nem termel annyi hozamot, mint eredetileg gondoltuk volna.
A biztosítás jellegétől függően a biztosító gyakran felméri az ügyfeleit, kockázat mértékétől függően általában egy kérdőívet, ún. egészségi nyilatkozatot kell kitöltenie az ügyfeleknek az egészségi állapotukra vonatkozóan, sőt nagy összegű életbiztosítás esetén orvosi kivizsgálást is kérhet a biztosítótársaság, de pl. egy balesetbiztosítást nyilatkozat nélkül is lehet kötni.
A kötelezettségek mellett ugyanakkor számos joga is van az ügyfélnek. Ha például az életbiztosítás időtartama során szüksége lenne az addig ide helyezett megtakarítására, vagy annak egy részére, akkor a szerződési feltételekben rögzítetteknek megfelelően annak visszavásárlását, illetve részleges visszavásárlását kérheti, vagy ha esetleg néhány hónapon keresztül nehézséget jelent a biztosítás díjának fizetése, szüneteltetheti a díjfizetést.
A cikk a Nők Lapja Café oldalán
Az egykori nehézsúlyú ökölvívó bajnok természetesen inkább ellenpéldaként, mintsem pénzügyi szakértőként szolgálhat útmutatással számunkra, hiszen nem sikerült elkerülnie a totális
Az EBKM-ről szóló alapvető információkat közli az oldal, amelyből megtudhatjuk, mire is használható a mutató, mit mutat meg pontosan, és
A hollywoodi sztárpár kis híján mindent elveszített egy rossz befektetést követően, épp csak az otthonukat sikerült megmenteniük, mert egyetlen lapra